A mai ember elfelejtette, hogy mi is az a felelősségvállalás.
A legtöbb esetben egy külső forrástól vagy hatástól várjuk azt, hogy jobb legyen, vagy, hogy megoldódjon az életünk.
De egészen addig nem történik változás, ameddig ezekbe a folyamatokba, mi magunk nem kerülünk bele.
A social média megjelenésével és térhódításával elfelejtettük azt, hogy mi is az a kommunikáció és mik azok a minőségi emberi kapcsolatok.
Ha szétnézünk a világba, mást sem látunk, mint azt, hogy mindenki a képernyőre meredt szemmel a telefonját bámulja. Sétálás közbe, padon ülve, étterembe de még a munkahelyen a munka folyamatokat végezve is.
Ezek elsőre sokaknak nem tűnnek olyan nagy problémának, mégis katasztrófális állapotokat eredményeznek, hiszen teljesen elszakadunk egymástól és csak a virtuális tér lesz számunkra a valóság.
Ezáltal egy olyan felgyorsult világban kezdtünk el élni, ahol folyton gondolkodás nélkül kapkodunk és rohanunk.
Az internet ma már a butaság, az idiótaság és a negatív hírek melegágya lett.
Sokkal menőbb kinevetni, kigúnyolni valakit, vagy negatív híreket olvasni az értékteremtő és építő dolgok helyett.
Divat és mindennapos lett az egymás lehúzása, bántása és megbélyegzése.
A kommentek 90%-a mocskolódó és lehúzó, ami arra enged következtetni, hogy a társadalmunk lelkileg pocsék állapotban van és a legtöbben, így akarják kiadni magukból a feszültséget.
Ezeknek a dolgoknak a megjelenésével a másik legnagyobb gond, hogy ezeket akár álnevek és álképek mögé bebújva tudjuk tenni a felelősségvállalás teljes hiánya nélkül.
A mai fiatalok pedig teljesen ebben fognak felnőni és ezt a mentalitást eltanulva fognak élni és majd átadni ugyan ezt a saját gyermekeiknek is. Ez oda vezet, hogy egy teljesen borzalmas világot fogunk magunknak és magunk körül kialakítani, úgy, hogy észre sem vettük a folyamatot.
A szülőknek sokkal nagyobb a felelőssége, mint eddig bármikor.
A mai gyerekek már teljesen máshogy működnek. Ez teljesen természetes is, hiszen egy másik korban, egy modernebb, digitalizáltabb világban nőnek fel.
Bármit is mondunk, az ő életükbe fontos szerepet tölt be a telefon és a számítógép, sőt, az oktatás is erre épül.
Azonban, mérhetetlen fontos lenne, hogy a szülők egy egészséges határvonalat meghúzva neveljék a gyermeküket, amihez nagy önuralomra van szükség, de az emberpalántánk érdekében meg kell tenniük.
A mai világban a gyerekek teljesen leuralták a szüleiket. Nap, mint látom, ahogy a gyerekek a főnökök a legtöbb családban. A szülők egyszerűen rettegnek nemet mondani. Bele sem gondolnak abba, hogy ezzel az adott pillanatban lehet, hogy kielégítik a gyereket, de hosszú távon nagy károkat okoznak, hiszen nem lesz a gyereknek önfegyelme, folyton hisztivel akar majd mindent elérni a felnőtt korában is és a kudarcokat is nehezebben fogja viselni.
Jómagam gyerekkoromban szintén szabályok nélkül éltem. Ami szerintem a törődés egyik hiányossága is. Felnőtt koromba emiatt az önbizalmamon és az önértékelésemen rengeteget kellett dolgoznom, hogy utolérjem magam és ki tudjam magamból hozni a legtöbbet.
Nagyon megosztó téma és sokan meg is sértődnek, de ahhoz, hogy egy gyereket egészségesen fel tudjuk nevelni, ahhoz a szülőnek is egyensúlyban kell lennie önmagával, ami alatt nem csak a testi, de lelki egészséget is értem.
Ahogy ez megtörténik, úgy a család élet is kivirágzik és már nem feltétlenül egy virtuális világba akar menekülni a gyerek.
Először önmagunkat kell rendbe rakni, hogy változást hozzunk a világba.
Fontos lenne, hogy érezzük, értékes darabkái vagyunk a társadalomnak és a közösségnek, amihez tartozunk.
Magyarországon még most is cikinek tartják, ha valaki pszichológushoz, kineziológushoz, vagy bármilyen más lelki segítőhöz jár.
Ez nem bolondság, inkább törődés önmagunkkal.
Mindenkinek fontos kellene, hogy legyen, hogy valaki meghallgassa és tanácsod adjon neki, teljes megértéssel, ítélkezés nélkül, úgy, hogy objektíven tud rá tekinteni, minden elfogultság nélkül.
Az első és a legfontosabb kellene, hogy legyen, hogy az önbecsülési gondjainkat egyénileg helyre állítsuk. Kimerem, jelenti, hogy a legtöbb ember nem is szereti önmagát.
Ha pedig magunkat nem szeretjük, hogyan is várhatjuk el másoktól, hogy tiszteljenek, szeressen és becsüljenek minket?
Fontos lenne, hogy ezek mellett a feszültséget is le tudjuk vezetni. A legtöbb esetben vagy egymáson tesszük meg, vagy teljesen magunkba folytjuk.
Szükséges lenne, hogy legyen hobbink. Túrázzunk, fussunk, vagy csak sétáljunk a szabadba. Ezzel nem csak a stresszt tesszük parkoló pályára, hanem töltekezünk is lelkileg.
A legtöbben sajnos kipróbálnak pár dolgot és azonnal feladják, mert hát, nem élvezik azonnal.
Lehet, hogy az 40. hobbi lesz az, ami nekünk illeni fog, és amiben megtaláljuk önmagunkat, de pont ez a szép, hogy a kísérletezés lehetősége majdnem végtelen.
Csak sajnos ma már gyors eredményeket várva azonnal feladunk mindent.
Ahhoz, hogy a világunk egy olyan hely legyen, melyre mindenki vágyik, ahhoz saját magunkat rendbe rakva kezdődik az út.
[/et_pb_text][/et_pb_column]
[/et_pb_row]
[/et_pb_section]